Valahogy mindig együtt járnak. Először azt hiszem, részletezem a tegnapi napot, aztán egy közös kis brainstormingra invitálok mindenkit, hogy mégis mi a csudát csináljak most.
Szóval ezennel kijelenthetem, hogy soha többé Londonban férfi wc-pucolás (azt hiszem, ezt így kimondhatom), nem dolgozom többé az Olimpiai Park területén, és úgy egyáltalán, nyárra végeztem a Londoni munkával! :) Nagyon izgalmas utolsó nap volt, mert úgy kezdődött, hogy a bejutásnál a detektoros kapu besípolt (most először). Így megmotoztak, és persze nem találtak semmit, de legalább ez is megvolt. :D Aztán nem nagyon csináltunk semmit egész nap, viszont néztük a záróceremónia próbáját, így láttuk élőben a Spice Girls-t, meg csomó sztárt, akiket egyáltalán nem ismerek, de mindegy. :D Este a Take That-et láttam élőben, meg voltak azok a fiatal fiúkák is akik valami tehetségkutatót nyertek itt, és nyálas zenéjük van, de én nem ismerem őket. Voltak, akik Naomi Campbellel fényképezkedtek, meg Geri Halliwellel, meg találkoztak Russel Brandtel. Elég nagy sztárparádé volt, meg nagyon jó volt maga a buli, mert az volt a téma, hogy 50 év angol zenéi. (Szóval Csilla, neked mindenképp ajánlom megnézni, meg úgy mindenkinek. :D) Most annyira nem tudtuk nézni sajnos, mert voltak ott nagyfőnökök, és mondták, hogy hazaküldenek, ha rajtakapnak, de azért bele-bele pillantottunk a minket érdeklő részekbe, és utána sem kellett wc-t pucolnunk, pedig amikor mentünk a találkozóra (és láttuk Taio Cruzt), akkor azt hittük, azt kell. De mehettünk lelátózni. Így gyűjtöttem olyan bort, amit itt árulnak, és valami dél-afrikai fehérbor, de nagyon rossz íze volt, úgyhogy nem ittam meg.
Miután hajnali kettőkor aláírtuk a time sheet-et, hogy kicsekkoltunk, elindultunk felfedezni a park azon részeit, amiket még nem láttunk. Ez annyira nem jött össze, mert nagyon fáradtak voltunk, viszont fényképezkedtünk, és jött arra egy kis buggy-n (kis autó, amivel a fontos emberek közlekedhetnek a parkon belül) 2 mentős, vagy security-s, és beleintegettek a képbe, aztán megkérdezték, hogy látszanak -e. Így megkértük őket, hogy vegyenek már el minket a nagy képernyőhöz, mert oda szeretnénk menni. Elvittek a Velodrome-hoz, ahol nem engedtek be a biztonsági emberek, de mindegy is volt. Szóval sétálgattunk, és visszafelé leheveredtünk egy kicsit a fűve a nagy képernyőnél, ami mellett a háttérben látszott az Olimpiai Falu, szóval elég idilli kis kép volt, néma csönd, sötét, Olimpiai Park, a fű és a frissen megmunkált fa illata, egy pohár fehérbor. Én átéreztem a pillanatot. :)
Aztán hazamentünk, fürdés, alvás, és úgy volt, hogy ma felkelt egy lány, (aki a PatyiVirág iskolájába járt, évfolyamtársak voltak, és franciás volt, és Babocsay Dóra a neve :D) és elmegyünk Camden Town-ba vásárolni, mert az olcsó és minden van. Csakhogy nekik is tegnap volt az utolsó munkanapjuk, így ezt megünnepelték, és nem tudtak felkelni, így ők sem mentek el. Tehát marad a Westfield, majd nemsokára oda megyünk vásárolni. :)
Én arra keltem, hogy csörög a telefonom. Fél egykor. Mikor megnéztem, már 2 nem fogadott hívásom volt egy olyan számról, amit én nem ismerek. Gondoltam, visszahívom, mert fontos lehet. Így, miután kicsit felkeltem, visszahívtam, és TUDTAM, hogy ezt kell tennem, mert pontosan ebben a hívóban reménykedtem. Ugyanis, egy kis előtörténet: néhány napja kaptam egy e-mailt az Esztytől, amiben Corvinusos szakmai gyakorlati helyes állásajánlatokat küldött nekem, és gyorsan el is küldtem az önéletrajzomat, hogy jelentkezzek pénzügyi asszisztensi pozícióra. Ők hívtak fel. Jövő hét szerdán állásinterjúra megyek Diósdra. Szóval most az egész tervezett programomat át kell gondolnom, de ez már eggyel jobb, mint eddig volt. :)
Aztán jött a rossz hír. Írtam a guidingosoknak, hogy nem tartom még mindig jogosnak a megállapított összeget, és engedjék el, amire azt írták, hogy következetesnek kell lenniük, nem engedhetnek belőle, és ha nem fizetem be holnap délig a 45 fontot, akkor ismét 100 fontot fognak tőlem követelni. Na most az a kérdés, hogy ha nekem csak a facebook-os ígéreteik állnak rendelkezésemre, valamint egy e-mail, amiben beismerik, hogy nem teljesítették kielégítően a szerződésben leírtakat, akkor megtehetem, hogy nem fizetek nekik, és várom türelemmel a jogi utat? Mert nem az összeg a lényeg. Van 45 fontom. De azt tanultam, hogy sose lehetek olyan gazdag, hogy a semmire dobjam ki a pénzt. Majd most mindjárt odamegyek a csajhoz, akivel eddig e-maileztem, hogy most mondja már meg, hogy mit tegyek. Mert van egy csoport, akiknek nem kell fizetni semmit: Azok, akik kiköltöztek a táborból, Tök mindegy, hoy 1 hete, vagy 1 hónapja, nekik nem kell fizetni. Majd most megkérdezem, hogy ha most kiköltözök, akkor nekem is elengedik -e a 45 fontot is. Várom a jobbnál jobb ötleteket! :) Holnapután otthon leszünk! :)