Mivel mostantól valószínűleg nem fognak túl izgalmas dolgok történni, mert dolgozni fogunk, most pótolom az elmaradásaimat. Ma munkába menet ugyanis eszembe jutott, mennyi mindent nem írtam még le, amik miatt irigykedhetnétek rám. Például, hogy MINDEN NAP munkába menet elsétálok Jamie Oliver étterme előtt. És tegnap ő is ott volt, és épp kint szorgoskodott, amikor meghallotta, hogy magyarok vagyunk, és mondta nekünk, hogy imádja a magyarokat, mert az egyik gyermekkori szerelme magyar volt. Majd behívott minket az étterembe, és csinált pár melegszendvicset, hogy együk meg, amik NAGYON finomak voltak, és mondta, hogy míg itt vagyunk, bármikor ugorjunk be nyugodtan, látni fogjuk, ha bent van, és beszélget velünk szívesen. (Na jó, ez a rész igazából a képzeletem szüleménye, de olyan jól hangzik...) Még azt sem mondtam el, ami számomra a legnagyobb vicc az egész dologban: az Olimpiai Parkban épünk fel a VILÁG LEGNAGYOBB McDonalds-a. El se tudom képzelni, hogy adhatja ki a meki agya, hogy egy ilyen sportesemény egyik legfőbb támogatója legyen.... Mindenesetre jót nevetek rajta, csak az a gáz, hogy lehet, hogy hamarosan úgy kapjuk majd az ebédünket, hogy kapunk naponta egy 10 font értékű kajajegyet, amit levásárolhatunk a mekiben.. ami annyira nem jó, de hát na. Biztos még mindig van valami, amit kihagyok, de egyszerűen mikor írom ezeket a bejegyzéseket, sosem jut eszembe semmi.
Ma egyébként rájöttem, hogy az angolok tartanak külön egy embert arra, hogy felkutassák a világon fellelhető leggonoszabb boszorkányokat, hogy ők felügyeljenek ránk, miközben dolgozunk. Meglehetősen bosszantó, amikor hozzáértés nélkül jönnek mondani, hogy mit kell csinálni, (persze a nagyobb főnök direkt kiemelte, hogy NEM úgy kell csinálni) és miután megjegyzem neki, hogy a nagyobb főnök mit mondott, utána elmagyarázza nekem, mint egy 3 éves kisgyermeknek, hogy hogy kell (persze úgy, ahogy én mondtam). ÉS ma el kellett mennem mosdóba, és a csaj ELJÖTT VELEM, és kint várt az ajtó előtt, hogy végezzek. lehet, hogy azért, hogy ne tévedjek el visszafelé (egy ovális stadionban............), vagy egyszerűen csak azt hitte, hogy így akarok lógni a melóból. Nagyon idegesítő, mikor így kezelik az embert, de hát le kell nyelni a békát, nincs mese. Eszembe is jutott, hogy ha például a Dusnoki Mama lenne a főnök, nem ezek a túlképzett "menedzserek", akkor már nagyon nem itt tartana a takarítási folyamat, mint most. :D
Lekötelezne, ha valaki megígérné nekem, hogy felveszi videóra a nyitóműsor közvetítését. Köszönöm :)